Szakmák várára – kulturális műsor - forgatókönyv
Helye: 516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium Sportcsarnoka
Ideje: 2009. november 13. 18.00
Hangoló ( a műsor előtt):
Technika:
- Zene: Enya: Angels (István)
1. Konferanszié (Mihályka Szabina) (halk felvezetőzenével- instrumentális: Yanni: Int he Mirror New Age)
Technika:
- állómikrofon
- zene: Yanni: Int he Mirror New Age
Konferansz:
Köszöntöm a Kedves, Nagyérdemű Közönséget, szülőket, diákokat, pedagógusokat és a televízió nézőit, a házigazda 516. számú Ipari Szakképző Iskola és Kollégium tanárai, vezetése, a műsor szervezője, közreműködői és jómagam nevében.
A másod ízben megrendezésre került Szakmák vására rendezvény keretében ez az este alkalmat kínál Mindannyiunknak egy önfeledt, vidám, máskor pedig magvas gondolatokat is tartalmazó kulturális időtöltésre.
Kérem, merüljenek el ebben a világban, hagyják elszállni a futó gondolatokat, legyenek a zene, a tánc, a versek befogadóivá!
A kávéházak, mulatóhelyek hangulatát idézi fel nekünk a Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola tabi Rudnay Gyula Középiskoláját képviselő 4 fős „alkalmi formáció”. Így együtt most lépnek fel először, de külön-külön már játszottak néhány zenekarban. Budai Dávid, Filotás Dániel és Péterffy Máté végzős gimnazista diákok, akik tavaly iskolájuk szalagavatói műsorában szerepeltek nagy sikerrel. A mai fellépésre csatlakozott hozzájuk Gál Tamás volt rudnays diák. Jazz és blues alapú zenei repertoárjukból most három számot hallhatnak az érdeklődők:
1 Henry Mancini: Theme of the Pink Panther
2 Ray Charles: Hit the Road Jack
3 Edith Piaf: La vie en Rose
Fogadják őket nagy szeretettel!
2. Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Rudnay Gyula Középiskolája és Szakiskolája: Négy fős alkalmi formáció: jazz és blues
Technika:
előre beszereléssel, felállással:
- elektronikus zongora - szék
- trombita (állómikrofon)
- szólógitár (állómikrofon)
- basszusgitár
Idő: 10 perc
3. Konferanszié
Ki ne emlékezne a hajdani Abba együttes remek dalaira, annál is inkább, hiszen a szerelmet, a fiatalságot, a könnyedséget idézi fel számunkra. Nagy hatású számaik közül a „Mamma mia” című méltán lett filmslágerré a közelmúltban. Ez az a dal, amely nemcsak a felnőttek, de a fiatalabb korosztálynak is belopódzott a szívébe, nem véletlen tehát, hogy 516. Sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium tanárai is felbuzdultak, hogy erre egy igazi, temperamentumos táncot lejtsenek. A csoport két évvel ezelőtt, az iskola szalagtűző ünnepélyén lépett fel először Golyákné Sziveri Helga koreográfiájával, azóta nagy kedvvel fogadják a különböző rendezvények adta fellépési lehetőségeket. Mai táncuk pezsgő hangulatot áraszt, az élet nagy szeretetéről tanúskodik. Köszöntsük tehát őket nagy tapssal, Gyurkáné Jobbágy Emese, Hambuchné Németh Bernadett, Kataticsné Szollár Emese, Kovács Diána, Zsiga Renáta tanárnőket, valamint Czeller Balázs, Horváth Gábor, Lehőcz Márió, Kerecsényi Márton, Kovács Barna tanár urakat.
4. 516. Sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium tanárainak tánca
Technika: CD
Idő: 5 perc
5. Konferanszié:
A Somogyi TISZK képviseletében a Somogy Megyei Önkormányzat Boglári Kollégiumának művészeti csoportjai mutatkoznak be a Szakmák vására rendezvény kulturális blokkjában. Műsorszámok: mazsorett, néptánc, hastánc, modern tánc, rock and roll.
Az iskola művészeti csoportjai több éves múlttal rendelkeznek, immár a 4. generáció nevelődik bennük. Szép eredményeket, sikereket, népszerűséget és gazdag élményeket mondhatnak magukénak. Számos hazai és külföldi fellépéssel büszkélkedhetnek. Szerepeltek már Erdélyben, Spanyolországban, Szlovákiában, Észtországban, valamint Párizsban, Londonban és Strasbourgban is megörvendeztették fantasztikus mozgásukkal az érdeklődőket. Örvendjünk hát mi is nekik!
6. Bogláriak (mazsorett, néptánc, modern táncos csoport, rocktánc bemutató, hastánc)
Technika: CD
Idő: 20 perc
7. Konferanszié: (8-9. együtt konferálva) Tüzek Társasága és a Dream Scene felkonferálása együtt
A Tüzek Társasága az 516. Sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium irodalmi társulata. Lényegében 1996 óta működik, változó összetétellel. A fellépő fiatalok kedvelik a verseket, a zenét, és ráérő idejükben próbálnak a fellépésekre. Szerepeltek számos városi kulturális rendezvényen, a Civil Fesztiválon is felléptek.
Műsoruk „Az élet dolgairól” szól. Előadásukban ismert és közkedvelt dalok ugyanúgy felcsendülnek, mint klasszikus költő- és íróegyéniségek versei, József Attila, Reményik Sándor vagy éppen Hamvas Béla gondolatai. Fellépnek: Juhász Viktória, Kalányos József, Orsós József, Vincze Viktória, Altfater Kitti, Fata Attila, Orsós Márió, Orsós Renáta és Béres Sarolta tanárnő, valamint a táncosok.
őket a Dream Scene követi: A tehetséges fiatalok a könnyűzene elkötelezettjei. Az együttes alapítói Altfater Kitti és Vincze Viktória. Kócos nem régen csatlakozott a lányokhoz. Az előadásra szánt dalokat Rihanna, Adrin, a The Grenma illetve a Groovehouse énekli eredeti formában. Kérem, fogadják szeretettel a fellépő fiatalokat!
8. 516. Sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium Tüzek Társasága irodalmi társasága
Technika: mikrofonok, gitárerősítő, szék
Műsor: Az élet dolgai
Idő: 20 perc
1. Kalányos József (felmenetel-felpakolás): Nincs kettő négy nélkül, Brother’s Band (trombita) - állómikrofon
2. Fata Attila: Élni – rádiós mikrofon
3. Altfater Kitty és Vince Viktória: Nem gyűjtöttem - gitárerősítő, rádiós mikrofon
4. Fata Attila: Élni (szöveg)
5. Orsós József: Reményik Sándor: Ne ítélj! (szöveg)
6. Orsós Márió: Nem láttok tisztán (rap- CD, ének)
7. Fata Attila: Élni (szöveg)
8. Orsós Renáta: Sík Sándor: Tedd a jót! (szöveg)
9. Juhász Viktória:Antonio Bartolomeo: Minuetto militare (hegedű)
10. Fata Attila: Élni (szöveg)
11. Tánc (CD)
12. Béres Sarolta: József Attila: Tanítások –részlet (szöveg)
13. Orsós Márió: Tükörkép (rap CD, ének)
14. Altfater Kitty és Vince Viktória: Zanzibár: Legszebb dal (ének, gitár)
15. Orsós Márió: Hamvas Béla: A láthatatlan történet (szöveg)
16. Altfater Kitty és Vince Viktória: Groovehouse: Örült vágy (ének, gitár)
17. Altfater Kitty és Vince Viktória: Bródy János: Filléres emlékek (ének, gitár)
9. Dream Scene: popdalok
Technika:
- rádiós mikrofon
- gitárerősítő
- szék
Idő: 10 perc
10. Konferanszié
És hogy most elmerülhessünk a táncok érzéki világába, erről a Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Krúdy Gyula Szakközépiskolájának táncos lábú diákjai gondoskodnak.
Társas versenytáncot mutat be Béndek Lola 15 éves, partnere Szarvas Balázs, 20 éves 14.I osztályos tanuló. Öt éve kezdtek el táncolni Siófokon. Általában latin táncokkal foglalkoznak: cha-cha-cha, szamba, rumba, paso dobre és jive (dzsájf).
Három éve versenytáncosok, az országos versenyeken kimagasló helyen szerepelnek. 2009-es évben országos versenyen döntős helyezést értek el.
A táncok, melyeket bemutatnak a szamba, ami a riói karnevált idéző, gyors, lüktető tánc, a rumba, ami az afrikai rabszolgák tánca volt, ma a szerelmi vallomás változatos megjelenítője, és a jive (dzsájf), mely a rock ’n’ roll zenére táncolható, ezért a rokihoz hasonló pattogós, gyors tánc.
őket követi Gál Viktória, az iskola 11.B osztályos diákja, aki 11 éve táncol. 7 évig mazsorettezett, 3 évig ritmikus gimnasztikázott, és már 4 éve a hastáncos műfajban jeleskedik. A koreográfiát, tánclépéseket saját maga készíti, és egyedül gyakorolja.
Első fellépése 2007-ben a Nemzetközi Tojásfesztiválon volt, azóta is minden fesztiválon állandó fellépőnek számít. Különböző rendezvényeken: bálokon, falunapokon is elkápráztatta már a közönséget.
2007-ben és 2008-ban maximális pontszámmal megnyerte a Krúdy-sztár vetélkedőt.
Mottója: „ A tánc a lélek rejtett nyelve. Ha élsz, táncolsz – ha táncolsz, élsz!”
11. Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Krúdy Gyula Szakközépiskolája (társas versenytánc; hastánc)
Technika: CD
Idő: 10 perc
12. Konferanszié (13-14. együtt konferálva)
Az 516. Sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium nyelvi munkaközössége segítségével az iskolában négy nyelvet tanulhatnak a diákok, amelyek a következők: német, angol, francia és az orosz. Ez utóbbit tavaly kezdték el újra oktatni a tanulóknak. Talán sokan emlékeznek Misa macira, és a régi időkben gyakran énekelt dalokra. Az első műsorszámban ezt eleveníti fel Szász Ádám és Kalányos József tanuló.
A francia nyelv dallamosságát Altfater Kitti egy dalon keresztül mutatja be számunkra.
őket a német nyelvet választó diákok tánca és dalaik kísérik. A műsorban közreműködnek: Ábrahám Bernadett, Major Barbara, Hegyi Krisztina, Kovács Klaudia, Finta Nikolett, Borbandi Alexandra, Cseke Éva, Orsós Renáta, Petrovics Vivien, Szabó Dóra, László Linda, Fata Magdolna, Hartung Mária, Huczek Virginia, Orsós Szilvia, Dénes Szabina, Szunyogh Nikolett, Weinhard Nikolett, Orsós Klaudia, Fata Attila, Botos Gábor, és Deák Ágnes, Kataicsné Szollár Emese, Kemler Regina, Gyurkáné Jobbágy Emese tanárnők. A táncosok felkészítő tanára Golyákné Sziveri Helga.
Angol nyelvű bemutatóval zárul a nyelvi műsor, amelyből megtudhatjuk, hogyan éljünk Angliában. Mindezt Szép Attila és Lakos Gábor segítségével érthetjük meg, őket segítette: Kiss Gyula tanár úr. Majd egy alkalmi „kvartett” következik, Juhász Viktória, Orsós Márió, Szigeti Attila és Fata Attila személyében, akik Máté Péter dalokkal kedveskednek a nagyszerű közönségnek. Patronáló tanáruk Béres Sarolta tanárnő. Fogadják a fellépőket nagy szeretettel!
13. 516. Sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium nyelvi munkaközösségének műsora
Technika:
- szintetizátor
- mikrofonok (4)
- szék
- projektor
Idő: 15 perc
14. Máté Péter dalaiból az 516. Sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium tanulóiból megalakult alkalmi „kvartett” válogatása
Technika:
- szintetizátor
- 4 mikrofon
Idő: 10 perc
15. Konferanszié:
A házigazda iskola táncos lábú tornászlányaiból szerveződött aerobic csoport 2008 szeptemberében alakult. Az első fellépésükre tavaly ilyenkor került sor a Szakmák vására rendezvény keretében, ami nagy sikert hozott a lányoknak. Azóta iskolai és városi rendezvényen többször is felléptek. A táncososok a következők: Bakonyszegi Fanni, Czakó Petra, Hegyi Krisztina, Major Barbara, Mikina Alexandra, Schmitt Viktória, valamint a felkészítőjük, Kovács Diána tanárnő.
16. Az 516. Sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium táncos lábú tornászlányai
Technika: CD
Idő: 5 perc
17. Záró konferansz- halk aláfestő zenével – instrumentális (Enya: The memory Of Treer)
Tisztelt Nagyérdemű Közönség! Reméljük, jól szórakoztak a mai röpke órák alatt a művészetek birodalmában! Ebben a birodalomban ma este bennünket igazán ifjú, tehetséges emberek kalauzoltak. Köszönet nekik, felkészítő tanáraiknak, iskolájuknak. Kérem, őrizzenek meg egy mozdulatot, egy dallamot, egy gondolatot emlékezetükben. Ezt elővehetik, ha fúj az élet szele, ha kell egy meleg suhanás a szívünk felett. Elköszönök Önöktől, kívánva minden szépet, jót, meghittet és találkozást jövőre itt, a kultúra estéjén. Békés estét kívánok Mindannyiuknak!
Dombóvár, 2009. november 13.
Béres Sarolta