Béres Sarolta iskolanév javaslata, rövidített formában (2010)



Dombóvár, 2010. december 11. készítő: Béres Sarolta

Iskolánk neve legyen:

Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola és Kollégium



Indokok a következők:

1. Városunk Dombóvár jó szívvel emlékezhet múltjára, mely bizony egy nagy nevű főúri család cselekedetei nélkül jóval szegényebb lenne. A magyarországi főnemesi családok közül ez az Esterházy család.

Mert Dombóvárhoz és környékéhez már sok idő óta kapcsolódnak: Gondoljunk csak Esterházy Pálra (1635-1713), aki 1691-ben megvásárolta Dombóvárt és környékét (Takács Istvánné 2000: Arcok Dombóvárról. SZECSOX Nyomda.Dombóvár.) .
Mert ez a kapcsolódás Dombóvár és környéke számára számos építészeti és közéleti érték megszületését eredményezte! Dombóváron ilyen érték például: A mai Arany János téren álló nagytemplom (1759), a templomtólészaki irányban álló hercegi ház, mely ma orvosi rendelő, az Aranysziget Szociális Otthon, a Korona Szálló épülete.
Mert politikai érdemeik, katonai bravúrjaik mellett a művészetek és a kultúra támogatóit is tisztelheti bennük az utókor(Joseph Haydn zeneszerző, Fellner Jakab építész, Fraknó vára, nagyszombati templom, Fertődi kastély, Eger városközpontja.

Ezek elévülhetetlen, nem vitatható hazafiúi és kultúrtörténeti érdemek!

2. Az iskolák létrehozásának segítői, előmozdítói Dombóváron - Herceg Esterházy Miklós (1869-1920) és felesége gróf Cziráky Margit nevét dicsérő tettek.

- Herceg Esterházy Miklós (1869-1920) telekadományának segítségével és anyagi támogatásával 1913-ban megnyílt településünkön az első középiskola (a későbbi gimnázium), ami 1921-1922. tanévben az Esterházy család első jelentős személyéről kapta nevét, Gróf Esterházy Miklós nádorról (1583-1645).
- A Dombóvári Szent Orsolya-rendi Tanintézetek nevű, különböző jellegű és indítási idejű intézmények alapjait is herceg Herceg Esterházy Miklósnak köszönheti Dombóvár. Telekadományokkal és a rajta levő épületekkel 1903. január 3-ától lehetővé tette, hogy 1915-ben létrejött a Polgári Leányiskola, majd 1920-tól megnyitották az elemi iskolát is, ami 1927-től Tanítóképző Intézet, majd 1938-től leánylíceum lett (dr. Szőke Sándor 1971: Dombóvár 138.p.). A tanítóképző közvetlen alapja az Apáczai Csere Jánosról elnevezett dombóvári középiskolának.

Méltán mondhatjuk, hogy Esterházy Miklós, a dombóvári közoktatás segítője, előmozdítója is volt.

Mert bár „Fraknó örökös ura, Edelstetten fejedelmi grófja, Sopron vármegye örökös főispánja, valóságos, belső titkos tanácsos, császári és királyi kamarás, magyar királyi főpohárnokmester, a magyar főrendiház örökös tagja, az MTA igazgatósági tagja, tartalékos huszárőrnagy, az Aranygyapjas rend lovagja”, ki 1917. évben a király koronázásán Szent István kardját tartotta a koronázási menetben. „A Vaskoronarend, a karddal ékesített Signum Laudis és a pápai Pius-rend nagykeresztjének tulajdonosa,herceg Esterházy Pál nádor (1843-1898) által alapított elsőszülöttségi hitbizomány tulajdonosa - ezzel együtt Ember, nem fuvalkodott fel! Vagyonából áldozott, támogatta a kultúra, a közművelődés ügyét, a település-fejlesztést is - a kor színvonalán- főúri családjának örökségéből.

Esterházy Miklós érdemeit a fenti ismertetésen kívül növeli még jelleme: szorgalmas volt, nemes egyszerűség jellemezte, melegszívű, kissé tartózkodó, de mindig jótékony, és a nemzeti cél iránt érdeklődő úr, aki szerény fellépésével zavarba ejtette az embereket. Szociális érzékenységét mutatta az is, hogy a háború előtt saját jószántából felparcelláztatta földjeit egyes vidékek földéhes népei között. Roppantul érezte azt a felelősséget, mely nevéhez fűződő kötelességeket jelentette. Egy hazáját és embertársait szerető és megbecsülő nagyúr benső harmóniájával élte az életét („Tolnamegyei Ujság” 1920.). Úgy vélem, hogy úgy az Esterházy család, mint a javasolt névadó neve és jelleme kötelez arra, hogy tehetségével hasonló nemes cselekedetek előmozdítói legyen úgy a remek tantestületünk, mint iskolánk aktív diáksága, valamint városunk vezetése. Iskolai ünnepnap legyen névnapján, amikor a kulturális műsoroké és a sporté a főszerep (miként ebben a főúri családban is mindkettő jelentős szerepet töltött be), s iskolánk Mikulás Kupája legyen ezentúl: Esterházy Kupa! Legyen ünnep iskolánk minden diákjának, dolgozójának, sőt városunknak is!

Herceg Esterházy Miklós 5 gyermeke közül (Pál, Antal, László, Mária, Bernadett) Antal fiának utóda Herceg Esterházy Antal (a Máltai Lovagrend tagja és a Közép- Európai Club Pannonia Egyesület elnöke), névadónk unokája már 2004-ben is támogatásáról biztosított - így van ez ma is-, ha iskolánkat megismeri és kapcsolatot tud kialakítani azzal. Hosszú távú kapcsolat kialakítására kell törekednünk ezzel az igen kedves és szerény férfiúval. Ennek pedig a kultúra lehet az alapja, kezdete, no és az építészet (festészet-freskók készítése, vasas szakmák, amit iskolánkban tanítunk...).

Esterházy Péter (ugyan ő a grófi Esterházy-ág képviselője, de ugyanaz a család), a híres író támogató levelét már 2004-ben megkapta iskolánk, amikor ez a név először felmerült azzal, hogy iskolanév pályázatként megírtam, és a tantestület, a Diákönkörmányzat és a Szülői Munkaközösség is támogatta. Író- olvasótalálkozókat kezdeményezhet a jól kimunkált kapcsolat, elsősorban városi szinten, véleményem szerint. A képviselő-testület nem érthető magatartása miatt a névváltoztatással együtt ez sem realizálódott akkor.


Készítette: Oláh Attila (AtteSzoft)
Béres Sarolta: E-mail: sarolta.beres@freemail.hu