Tuning beszéd



Kedves Fiatalok, Tunerek!


Köszöntöm az autók szerelmeseit. Ritka pillanat nekem a mai, annál is inkább, mert fordított a felkérés, és persze, hogy szívesen jöttem. Keszthelyi Tamás szervezőkollégám hívott, aki mint énekes, mint konferanszié több ízben kiválóan segítette az általam is szervezett rendezvényeket. Köszönöm Tamásnak, hogy itt lehetek!

Mindig jó érzéssel tölt el, ha olyan rendezvényekre hívnak, ahol a szépség, a szeretet és a jószívű adakozás együttesen van jelen. Úgy vélem, hogy a III. Dombóvári Tuning Találkozó ilyen. Elég, ha az itt kiállított autókra nézünk, máris vidámabb az élet! A lelkes autótulajdonosok pedig errefelé szavak nélkül is értik egymást… Ez üdítően felemelő érzés!

A szervezők jó házigazdához méltóan remek kis programot kreáltak. A vidám mulatságok, a show elemek, itt bizonnyal megjelennek. A rendezvény ékköve pedig az adomány, amely idén először Dombóváron marad, és a Százszorszép Óvodát gazdagítja, fenomenális! Elkel a segítség!- Dombóváron is.

Sok-sok lóerő, szépség – ez az autó maga. Egy-egy szép formájú, jó lendületű autó vágyaink netovábbjává is tud válni - persze tárgyak szintjén-, semmi kétség nem férhet ehhez. Szólhatnék itt Bánki Donátról, Csonka Jánosról, a magyar autógyártás nagyjairól, de úgy vélem, mindenki tudja, hogy milyen nagyszerű Magyar Lángelmék tették hozzá feltalálói teljesítményüket, mely elvezetett a mai fényes és erőtől duzzadó autócsodákig.

Nem könnyű nőként beszélni az autóról, amiről csak egy férfi tud igazán hitelesen szólni, ha valóban érdekli a suhanó villám. Jobbára, mi nők csak szépségét és hasznosságát csodáljuk, de egy férfi az alkatrészek együttdolgozását is kész csodaként figyeli, és órákig tud beszélni erről. Nem próbálom meg a lehetetlent: bevallom, nekem az autó szépség elsősorban. Báj és kellem, és vonzerő, mely arra késztet, hogy megismerjem, és megszeressem. Azt hiszem, minden autó külön kis világ. Jellemez bennünket, hogy melyik világ varázsolt el annyira, hogy befogadtuk a magunkéba és alakítjuk. Ez is a kultúra része, a tárgyak kultúrája, mely életterünket határolja.

Száguldás, Porsche szerelem vagy akár Fankadeli Gázpedál- felidézem a dalokat, és kívánok minden autórajongónak hasonló szabad érzéseket, és ezzel a III. Dombóvári Tuning Találkozót megnyitom.

Dombóvár, 2010. április 10.
Béres Sarolta, kulturális és civil tanácsnok

Készítette: Oláh Attila (AtteSzoft)
Béres Sarolta: E-mail: sarolta.beres@freemail.hu