Szigeterdei beszéd

„Haladni csak úgy lehet, ha míg egyik lábunkkal előrelépünk, a másikat helyén hagyjuk. Ez első törvénye minden haladásnak, mely szintúgy áll, ha nem államok s egész népek, mint ha csak egyes emberek haladását tekintjük.”

Tisztelt Hölgyek, Urak! Kedves Barátaim!

Csodálatos helyen gyűltünk ma össze, Dombóvár legnagyobb parkjában, itt a Szigeterdőben, ahol a múlt nagyjai néznek bennünket hatalmas szoborszemekkel, figyelik lépéseinket, tanítanak járni bennünket, megbecsülni azt az örökséget, mit Ők hagytak ránk, ami közösséget épít és életet ad, mi iránymutatójává lett életünknek.

Eötvös József az első felelős kormány vallás és közoktatásügyi miniszterének szavai méltán adhatnak bölcs útmutatást a Ma Emberének. Ahogy a gyermek tanul járni, és megérti annak lényégét, úgy tanulja meg az ember élete folyamán a bölcs változtatások szükségességét, mely a fejlődéshez vezet. Ennek elengedhetetlen föltétele a türelem, mely megtartja a régi értékeket mindaddig, míg rá nem lel a jelen útjának ösvényére, mégpedig úgy, hogy megtanulja a múlt örökségéből felépíteni a modern világot.

Remek dolog, hogy ebben a csodás és eszményien magasztos cselekedetben soha nem vagyunk egyedül! Csak összepillantunk, és látjuk, hogy az út göröngyösségét kárpótolja az a közösségi erő, ami nélkül nem születhetnének maradandó értékék, még akkor sem, ha bátrak azok, akik mernek tenni. Tenni pedig muszáj! „ A teljesített kötelesség a nemes törekvések önérzete.” - Kölcsey mondja így, s ki vitatná?

Bizony kötelességünk előrelépni. A mai nap is egy ilyen előrelépés, úgy hiszem. A múltból megtanultuk, hogy „küzdeni kell erőnk szerint a legnemesbekért”. A küzdelem jutalma Dombóvár életében ez a csodálatos hely is, ahol állunk. Közelünkben magasodik a 13. századi lakótorony épülete, mutatván, hogy fenn tud maradni minden érték, ha van ki vigyázza, őrzi, és megbecsüli. Ez az építmény a kisváraknak az a típusa, amelyet sem el nem pusztítottak, sem el nem hagytak a 13. század végén, a 14. század elején, hanem a 16. századig fennmaradt. Sőt létével átírhatja Dombóvár történetét, hiszen csak a Gólyavár régészeti feltárása után tudhatjuk meg, hogy az ősi dombói vár, melyről a 14-15. századi oklevelek beszélnek melyik a kettő közül.

Örülhetünk tehát, mert városunk megmentette ezzel együtt a 1908-ban elkészített, ez évben 80 éves Kossuth-szoborcsoportot is, mely méltó környezetben csodálatos jelképévé vált a mai dombóváriak hazaszeretetének, és elégedettek lehetünk, azért is, hogy a Szigeterdő hatalmas szoborlakói egy csodálatosan újjáalakított parkban fogják meglelni a végső tisztelet helyét végre úgy, abban a formában, ahogy alkotójuk, Horvay János megtervezte.

Köszönet a ma élő, segítő szándékú, a múlt örökségét el nem feledő, s érte buzgón tevékenykedő barátoknak, ismerősöknek, helybélieknek és távol valóknak! Köszönet a remek civil szervezeteknek, közöttük is a Dombóvári Városszépítő és Városvédő Egyesület tagjainak, akik évek óta óvják e természetvédelmi övezet kultúrtörténeti kincseit! És köszönet Önöknek és Nektek, Barátaim, akik eljöttetek, hogy unokáink is látni tudjanak a szemetekkel!

Dombóvár Város Önkormányzata nevében megköszönöm Dr. Basics Beatrix történésznek, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgató helyettesének, hogy elfogadta meghívásunkat, s felkérem, hogy a Lakótoronyban berendezett kiállítást nyissa meg Dombóvár polgárai és minden érdeklődő számára!

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Dombóvár, 2008. szeptember 14.

Béres Sarolta
kulturális és civil tanácsnok