Diákszínjátszó beszéd



Tisztelt Hölgyek, Urak! Kedves Barátaim! Fiatalok!


Nagy tisztelettel és még nagyobb szeretettel köszöntelek Benneteket Dombóvár Város Önkormányzata nevében a város kulturális és civil tanácsnokaként. Nagy örömömre szolgál, hogy eljöttetek városunkba, a Diákszínjátszó találkozóra!

Aki a színjátszásra adja a fejét, bizonyára rendelkezik a következő tulajdonságokkal.

Szereti a művészetet. Szereti a szó művészetét. El akarja mondani, ki akarja fejezni azt a belső értéket, amit magában hordoz. Teszi ezt más művészek, írók segítségével, a színpad deszkáin.

Nem könnyű vállalkozás ez, hiszen bátornak kell lenni, hiszen érzésekről kell emberi nyelven, emberi mozdulatokkal beszélni, kommunikálni. Hiszen nem rejtheted el magadat ott fönt a deszkákon, és tudvalevő az, hogy lecsupaszítva, de ugyanakkor mégis megerősödve önmagadban, másokon is segítesz.

Aki nézi a ti előadásotokat, színjátszásotokat, a közönség…megváltozik, lélekben átalakul, megtisztul, lecsendesedik magában, érzelmeivel tisztába jön. Gyógyítjátok a közönséget, erősítitek a közönségeteket!

Én kívánom nektek, hogy ebben a néhány napban jól sikerüljön az ismerkedés a nézőkkel, jól sikerüljön az ismerkedés társaitokkal, érezzétek jól magatokat a városban, járjátok be az utcáit, szerezzetek tapasztalatokat, gondolatokat az itt élő emberektől, nézzétek meg a tereket, a különböző műalkotásokat, és ne feledjétek el, hogy ez a város most is otthont ad nektek, és visszavár titeket! Teszi ezt azért, mert szereti a fiatalokat, és teszi ezt azért, mert tiszteli a művészetet!

Érezzétek hát itthon magatokat, Barátaim! A diákszínjátszó találkozót ünnepélyesen megnyitom.

Köszönöm figyelmeteket!

Dombóvár, 2008. április 17.

Béres Sarolta
kulturális és civil tanácsnok

Készítette: Oláh Attila (AtteSzoft)
Béres Sarolta: E-mail: sarolta.beres@freemail.hu