GONDOLATOK A CIVILSÉGRŐL VISSZATEKINTÉS AZ ELMÚLT 4 ÉV TÖRTÉNÉSEIRE



Dombóvár civil mozgalma mindig is dús lehetőségeket kínált városunk lakói számára a szabadidő hasznos eltöltésére. Jómagam 2002 óta követem nyomon a civil világ sokszínű tevékenységét. A 2004. év óriási változást hozott a már addig is megújulásra fogékony civil szervezetek életében. Ez volt az az esztendő, amikor is a Civil Fórum tagjai felismerték azon igényüket, a város vezetésével karöltve, hogy Dombóvár civil mozgalmai érdekében tevékenykedő személyeket és szervezeteket elismerésben részesítsék. Megalkotásra került a Dombóvári Civil Díj Szabályzata, felállt egy 7 fős Kuratórium a civil szervezetek képviselőinek javaslatára. A Kuratórium azt a nemes feladatot kapta, hogy a Civil Díjra jelöltek közül válassza meg azt a 6 főt vagy szervezetet, akik hosszú éves munkájukkal kiérdemelték az elismerést. Zománcdíszítésű jelvényét vehettek át azok a civil személyek, akikre javaslat érkezett, a szervezetek pedig bronz plakettet kaptak. Mindkettő alkotáson a Korona épületének stilizált képe látható.

A Kuratórium tagjai a következő személyek voltak: Béres Sarolta, Farkasné Szalai Mária, Gelencsér Gyula, Grünwald Pálné, Horváth Éva, Kovács Gyula és Pernecker Antal. E Kuratórium a 2005. január 20-i Civil Fórum határozatára Civil Tanáccsá alakult, felismerve azt az igényt, miszerint szükség van a civil ügyeket koordináló, segítő szervezetre, úgy a civilek, mint az Önkormányzat munkájában.

Nem kis gondot okozott az újdonsült Civil Tanácsnak a Civil Keret pályázati rendszerének kidolgozása, annak a szervezetekkel való egyeztetése, véleményeztetése, az akkori 3.000.000 Ft feletti javaslattétel átgondolása. Ez volt a tanulóév. Az azt követő években átalakítottuk, formáltuk a pályázás szempontjait, de egészében véve mindig nagy teher, nagy nyűg volt a Civil Tanács vállán, hiszen – bár nagyon igyekeztünk- soha nem sikerült mindenki kedvét eltalálnunk, ezért 2007-ben más pályázati rendszer segítségével próbáltuk a nehézségeket áthidalni. A Civil Tanács végezte a beszámolói űrlapokkal kapcsolatos adminisztrációt és az adatok ellenőrzését is, ezután fogadta csak a civil szervezetek beszámolóit az Önkormányzat pénzügyi irodája.

Tettük a dolgunk, mentünk előre, nem mondom, hogy az évek folyamán minden egyszerűen ment, de a nemes feladatot, a város érdekét tartottuk szem előtt, a nehézségeket áthidaltuk.

Csodálatos dolog volt együtt a civil szervezetekkel átgondolni és megvalósítani az éves szinten jelentkező legnagyobb közös programot, a Civil Fesztivált. A városnak szánt bemutatkozás mindhárom évben jól sikerült, legnívósabb a tavalyi évben volt, de egyik év programja miatt sem kellett szégyenkeznünk.

2005-ben a nagyszámú érdeklődő részvétele mellett, a francia és a német delegáció is remekül érezte magát a Jam csarnokban. A kulturális programot színesítve akkor Karda Beáta volt a sztárvendég, a programot a civil bál zárta.

A következő esztendőben is igyekeztünk, hogy a város lakóinak nívós rendezvényt kínáljunk. Több tehetséges zenész lépett fel, a Fesztivált karaoke showal fejeztük be.

2007-ben az igen aktív városi civil szervezetek mellett a kistérség szervezetei közül is többen képviseltették magukat, ugyanis felismertük, hogy együtt kell lenni azoknak, akik a különböző településeken közösségépítő munkát folytatnak. Az egész napos program új helyszínen, az 516. Sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium épületében kapott helyet. Jól elfáradva, de remek hangulatban örülhettünk egymás produkcióinak. Komonyi Zsuzsi táncoltatta meg a több mint 500 fős közönséget.

Nagy segítség volt a civil élet koordinálásában a Civil Szolgáltató Iroda létrejötte 2004. október 21-én. Az adminisztratív munkák itt folytak, ma a Városi Információs Pontban dolgozik irányításom alatt a mindenkori munkatárs munkaügyi támogatás segítségével.

E Fórumon is szeretném megemlíteni a 3 év Civil Díjasainak nevét, akik a következők:

Bakonyi Károlyné, Dezső Béla, Éles Simon, Élő Lajosné, Helga Mannus, Dombóvári Városi Horgász Egyesület, Szemes Béla, Magyar Madártani Egyesület 28. Sz. Dombóvári Csoportja, Országos Gyermekvédő Liga Dombóvári Csoportja, Gerd Mannus, Vancsa Józsefné, Schott Imréné, Bonyár Sándorné, Békei Lajosné, Hegedűs Gyula, Dombóvári Városszépítő és Városvédő Egyesület, Balaskó János, Kóka Albert.

Köszönöm a munkát a Civil Tanács tagjainak, kívánok számukra sok aktív évet úgy a közéletben, mint a magánéletben.

Köszöntöm a kerekasztalokból újonnan megválasztott Civil Tanács tagokat:

Bakonyi Károlynét, aki a Dombóvári Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének elnöke, a Dombóvári Érdekvédelmi és Közéleti Kerekasztal delegáltja, aki 2002 óta gondosan segíti és irányítja a 150 fős Nyugdíjas Egyesület munkáját. Civil Díjasunk.

Balaskó Jánost, aki a Dombóvári Művelődési Műhely képviseletében lett tagja a Tanácsnak. Szívügyének tekinti a dombóvári civil életet, elnöke az Ifjúság Zenei Neveléséért Alapítványnak és elnökhelyettese a Dombóvári Zenész Egyesületnek.Civil Díjasunk. Dr. Kriston Vízi Józsefet múzeumvezetőt, néprajzkutatót, a Dombóvári Városszépítő és Városvédő Egyesület elnökségi tagját, aki számos szakmai szervezet munkájában is részt vállal. Szintén a Dombóvári Művelődési Műhely választott képviselője.

Szabó Enikőt, a Dombóvári Önkéntes Polgári Természetőr Egyesület titkárát, aki elkötelezett híve a környezet és természetvédelemnek. Munkájával városunk természeti értékeinek megőrzését segíti. A Dombóvári Zöld Kerekasztal delegáltja. Vancsa Józsefnét, aki 1995 óta vállalta fel beteg emberek problémáinak megoldását a Dombóvári Ilco Egyesület elnökeként. A Dombóvári Szabadidős és Egészségügyi Kerekasztal választott vezetője. Civil Díjasunk.

Köszönöm a lehetőséget, hogy közösen a Fórum tagjaival elindíthattunk valami újat, innen továbblépni már könnyebb lesz. Nagy szeretettel várom az újonnan megválasztott Civil Tanács elnökét és elnökhelyettesét, akikre szép és igen tartalmas feladat vár: a város Civil Koncepciójának szellemében a civil társadalom egységének erősítése, az önkormányzati és civil együttműködést elősegítő magyar és Uniós pályázatok kidolgozásában való aktív részvétel, és természesetesen a civil szervezetek koordinálása, civil rendezvények szervezése. Munkájukat az Önkormányzat és jómagam is segíteni fogjuk.

A város kulturális és civil tanácsnokaként kívánok mindannyiunk számára erőt és egészséget a munkához, amely mindig városunk érdekeit kell, hogy szolgálja!

Kelt: Dombóváron, 2008. március 19-én.

Béres Sarolta
kulturális és civil tanácsnok

Készítette: Oláh Attila (AtteSzoft)
Béres Sarolta: E-mail: sarolta.beres@freemail.hu