Cipősdoboz beszéd



Kedves Barátaim!


1. Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom.
2. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.
3. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.
4. A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
5. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt,
6. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal;
7. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.
8. A szeretet soha el nem fogy.

( Pál I. levele a Khorintusbeliekhez 13/ 1-8.)


Köszöntöm Önöket Pál apostol Khorintusbeliekhez írt levelének szavaival. Végtelen gyönyörűség van szívemben, hogy Önök ennek az igeversnek a tudatával, vagy éppen csak belső szeretetüktől vezéreltetve eljöttek ma ide, vagy eljuttatták hozzánk azokat a csomagokat, mely a szeretet egyik nyelvén fejezik ki azt, mennyire fontos a másik ember számunkra, azt, hogy az Isteni és testvéri szeretet mellett a felebaráti szeretet is él, és beragyogja a mindennnapokat.

A különböző népeknek eltérő nyelvük van, hiszen történelmük, kultúrájuk is más és más. A szeretet az emberi élet velejárója, nélküle senki nem élhet boldogságban, minőségi élet hiányában pedig olyanokká leszünk, mint a zengő érc, vagy a pengő cimbalom, vagy a só, ha elveszti ízét. Ahány ember, annyi lehetőség, út és módszer kell ahhoz, hogy eljusson hozzá, és meg is érezze azt a végtelen jóságot, ami a legösszetettebb boldogságérzetet adja.

A szeretetnek is különböző nyelvei vannak.

Van olyan felebarátunk, aki leginkább akkor érzi, hogy szeretjük, ha minőségi időt adunk számára életünkből. Ha teljes figyelemmel fordulunk felé, együtt csinálunk valamit, nagyot, nemeset vagy hétköznapian egyszerűt. Számára fontos lehet, hogy meghallgassuk, elkísérjük valahová, vagy csak bármit együtt tehessen velünk és szeretteivel. Számára a szeretet érthető és értelmezhető nyelve a minőségi idő adása.

Más felebarátunk talán éppen az elismerő szavak által érzi meg szeretetünket. Az ő számára ez az érthető nyelv ahhoz, hogy megtudja nagyrabecsülésünket, ezért szóban megdicsérjük és bátorítjuk.

Tehetünk szívességeket is, hiszen van felebarátunk, aki ezt a nyelvet érti, vele ezen a szeretetnyelven társaloghatunk. Ilyenkor az ő számára a legjobban az a kifejező, ha észrevesszük, hogy valamire szüksége van, és segítünk neki. Ugye mindannyian ismerjük a Lukács evangéliumból az irgalmas szamaritánus történetét? Ő volt az, aki nemcsak meglátta a rablók által kifosztott és megsebesített ember szükségeit, hanem segítséget is nyújtott, mégpedig szeretetéből bekötözte sebeit, megfelelő anyagi és szellemi áldásaival ellátta a szükséget szenvedőt, és nem folytatott hosszú vitát, hogy ki mit fog szólni, és azt sem kutatta, ki miért nem segített a rászoruló emberen. Bátor és nemes tett volt, olyannyira, hogy Jézus is példaként emeli elénk ezt a viselkedést, ezt mondván: „Eredj el, és te is a képen cselekedjél!”

A testi érintés is kifejezheti szeretetünket. Felebarátaink egy részének egy kézfogás, egy érintés, egy vállveregetés az, ami meg tudja változtatni a nehéz napokat.

És hát az ajándékozás is szeretetnyelv. Önök a cipősdoboz-ajándékgyűjtéssel ezt gyakorolták. „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.” Jézus Krisztus, kinek néhány nap múlva a születését ünnepeli a világ nagy része, ezt tette értünk. Nekünk kisebb jót kell cselekednünk, a mi ajándékunk egy kis karácsonyi csomag. Eltölthet bennünket a jó érzés, ez a kis csomag, ami egyes emberek jószívű ajándéka, fel fogja deríteni azoknak a kislányoknak, kisfiúknak az arcát, akik egyébként nem kapnának ilyen ajándékot a nem létező karácsonyfájuk alá.

A szeretet soha el nem fogy. Köszönöm Önöknek, hogy így van ez Dombóváron is, mert a jóakaratú emberek idén is összefogtak, s bizonyították, tudunk egymás mellé állni, segíteni így vagy úgy, jó szóval, tettekkel, szívességekkel, ajándékkal, időnket és anyagi javainkat áldozva. Köszönet Önöknek, köszönet Dombóvárnak, köszönet a környékbeli településeknek, köszönet az iskoláknak!

Tisztelt Hölgyek, Urak! Kedves Barátaim!

Kérem, ne feledjék a legkisebb jótett is életet menthet. Az ember lényege pedig az élet. Az emberiesség, a humánum az élettel áll összefüggésben. Mindehhez pedig a szeretet a vivőanyag, Jézus pedig maga a szeretet.

Ezzel a gondolattal kívánok minden felebarátomnak boldog, békés szeretetteljes, áldott karácsonyi ünnepeket!

Dombóvár, 2009. december 15.

Béres Sarolta
kulturális és civil tanácsnok
a Szövetség Dombóvárért elnöke

Készítette: Oláh Attila (AtteSzoft)
Béres Sarolta: E-mail: sarolta.beres@freemail.hu