Tisztelt Hölgyek, Urak! Városunk Felfedezettjei! Költők! Fiatalok! Barátaim!
A világosság fiait köszöntöm ezen a napon, mindazokat, akik a jobb részt választották, őket, kik a Fény nagyköveteiként élik a mindennapokat, szeretik, művelik, pártfogolják a művészetet, megbecsülik és méltányolják az ember alkotótevékenységét, tiszteletben tartják méltóságát, nem ármánykodnak, de segítenek, hogy jobbá legyen a világ.
Városunk születésnapjának hetében, az irodalom napját ünnepelni jöttünk, egy olyan helyre, mely az emberi tudás tárházának, az érzelmek, gondolatok maradandóságának otthona. Könyvtárban vagyunk, a majdnem szentély birodalmában, amilyen az emberi lélek is, ha vigyáznak rá.
Csendességgel és tisztelettel védjük e helyet, hiszen fénylő elődök, költők, írók, művészek, alkotók gondolatait rejti minden papírlap, kötet, antológia.
Itt vagyunk mi, akik megálmodott világokat teremtünk újjá, megélt érzelmeket nyugtatunk költeménnyé, értékké, múltunk történetét rögzítjük emlékké egy novella, egy elbeszélés soraiban.
Meg kell mutatnunk mindenkinek, ami amúgy is felettünk van, a szivárvány egyik színeként ível fölénk: a szépirodalmat! Városunkban az Irodalmi Önképzőkör, a Verselemzők Társasága, és az iskolákban működő irodalmi társulatok már ezt teszik.
József Attila egy olyan világról álmodott, ahol a fegyver a katonák kezéből is kihull, ahol őszinte emberek egymás örömében gyönyörködnek, ahol a gyerekeket tartják magasra az igazán nagyok, akik tudnak kicsinyek lenni, mert céljuk a Jövő!
Ez a világ kell nekünk, Barátaim! Ennek a világnak az építésében egy csodálatos mérföldkő a mai nap, hiszen itt vannak azok az emberek, akik Dombóvár életében megmutatták, hogy a költők és írók általános feladatait értik, és vállalják, hiszen azzal, hogy kiléptek a nyilvánosság elé verseikkel, elbeszéléseikkel, immár a Fény nagyköveteiként kell, hogy éljék mindennapjaikat, a jó ügyért, az emberi jellem gazdagításáért.
Köszönet nekik. Nem könnyű a költészet hatalmát hirdetni ott, ahol mindennapi gondok tanyáznak. Az is valószínű, hogy egy család megélhetését sem biztosítja, tán még akkor sem, ha jól művelik! De ha nem figyelnek rá, semmibe veszik, akkor hiába a kenyér az asztalon, szellemi táplálék híján a család mégis éhezik.
Az irodalmi alkotás is hordozza a Fényt. Ám, ha olvasója nem akad, nem fejti ki hatását. Hiába a nagyszerű tehetség, az őszinte szó, úgy megmarad a telített sötét.
Tehát közös felelősségünk, hogy hirdessük az irodalom fontosságát, úgy mindenkit jobban megvilágíthat a Fény!
Dombóvár, 2009. március 31.
Béres Sarolta, kulturális és civil tanácsnok